Kanizsa Bútorszalon

A fényben álló bútor

A Kanizsa Bútorszalon nagykanizsai bútorgyártók közös budapesti bemutatóterme, amely három cég, nevezetesen a Kanizsa Bútor Kft., a Léránt Lakberendezési Kft és a Vargo Bútor összefogásával

A kiállításon is közös standon mutatták be legújabb termékeiket a vásárlátogató közönségnek. A közös kezdeményezés eredményeképpen a bútorszalon kínálatából a nappali, háló, étkező, dolgozó- vagy az előszoba is teljes körűen berendezhető, hiszen a Kanizsa Bútor elsősorban szekrénybútorokat, étkezőgarnitúrákat, hálószobabútorokat gyárt, a Léránt Kft. kárpitos bútorok széles választékát kínálja, míg a Vargo Bútor elsősorban ülőgarnitúrák gyártásával foglalkozik.

A Kanizsa Bútor a kiállításon bemutatta új fejlesztésű „Filora” bútorcsaládját, mely egységes megjelenésben kínál nappali, háló és étkezőösszeállítást is. Az ízléses design, az igényes kivitelezés és a modern technikai megoldások – önbehúzó és csillapított vasalatok, a szekrényhez készült, fa, állítható magasságú lábak – alkalmazása mellett olyan ötletes megoldásokkal találkoztunk, mint például a lábazatba vagy az ágyfejvégbe rejtett hangulatvilágítás.

A Léránt Kft. által bemutatott „Nova-ria” kárpitos ülőgarnitúra-család a piacon lévő legújabb „ágygép” segítségével nyitható fekvőhellyé, nagy rugalmasságú, cserélhető matraca mindennapi használatra alkalmas, kényelmes fekhelyet biztosít.

A Vargo Bútor „Szultán” ülőgarnitúrája ággyá alakítva magas, nagy és kényelmes fekvőhelyet ad, a bonellrugós kárpitozás alatt elhelyezett farugós keret tovább növeli a komfortot.

 


Bővebb információ:

Kanizsa Bútorszalon

 

 

Navigáció:

Rovatok: