ŐSZ BÚTOR STÚDIÓ
Somogy megye - 8700 Marcali, Szigetvári u. 154 TEL: 85/311-007 FAX: 85/311-007 WEB: www.oszbutor.hu
Vállalkozásomat 1989-ben kezdtem épületasztalos kisiparosként. Az évek folyamán az épületasztalos iparról áttértem a bútorgyártásra. Kialakítottam egy bútorgyártásra berendezett műhelyt, és egy viszonylag kis létszámú, ám stabil csapatot, akikre a feladatok elvégzésében tudok számítani. A munkáink 90%-át egyedi bútorgyártás teszi ki. Ezen belül is kiemelném a konyhabútorgyártást. Ezen a területen úgy érzem mind tervezésben, mint pedig kivitelezésben nagyon széles választékkal tudunk a piacon megjelenni. A konyhabútorgyártáshoz kapcsolódóan bővítettük a tevékenységet a konyhai beépíthető készülékek árusításával. Így lehetőség van arra, hogy aki konyhát szeretne felújítani, vagy újat készíttetni, annak csak el kell látogatnia a 2007 évben nyílt bemutatótermünkbe, ahol kiválaszthatja a kívánt formákat, anyagokat, készülékeket, mi pedig a helyszíni felmérés, tervezés után árajánlatot tudunk adni. Ha ez megfelel, akkor a bútort szállítással, beszereléssel adjuk át. A fentiek igazak a más családi bútorokra is. Így többek között a gardróbszekrények, fürdőszoba-gyerek- nappali-hálószoba bútorokra is. Közületeknek, vállalkozásoknak irodabútor, üzletberendezés készítését tudjuk ajánlani, szintén helyszíni felméréssel, tervezéssel, beszereléssel. Az új bemutatótermünk megnyitásával lehetőségünk nyílt étkező garnitúrák forgalmazására, a választékunk egyelőre a Stilla termékek, ami teljes választékban megtekinthető a honlapunkon is. Egyedi konyhabútorok Üzlet- és iroda-berendezések Gyerekszobabútorok Gardróbszekrények Fürdő-és előszobabútorok Díjtalan felmérés, árajánlat! Bútor-, munka- és OSB-lapok táblában, méretre vágva (bútorlap-szabászat) Bútor kiegészítők és kellékek Beépíthető konyhai készülékek Stilla étkezőgarnitúrák értékesítése Mosogatótálcák, kiegészítők Bútor szerelvények Ősz Sándor (bútorasztalos)
A CÉG TERMÉKEI
 
       
Konyha » Konyhaszekrény

Konyha

Érdeklődhet erről a termékről!

Részletes adatlap
Nappali » Szekrény

Nappali

Érdeklődhet erről a termékről!

Részletes adatlap